Top Boy: a Pilot után

Kibontakozóban volt egy pár éve, és talán még ma is tart egy bizonyos brit-hype, valamiféle fanatikus brit-szerelem, melynek tagjai meg vannak győződve arról, hogy ami a szigetországban készül, az bizony csak jó lehet. Értsd ezt filmekre és sorozatokra egyaránt (de most értelemszerűen maradjunk a sorozatos vonalon). Egy ideig majdhogynem engem is elkapott a gépszíj, tetszett, hogy itt sokkal ízesebben, sokkal british-ebbül, sokkal „szebben” beszélnek angolul, kicsit más a környezet, kicsit más a hangulat, mint a megszokott béna amcsiknál, és ez az újdonságérzés bizony sok hiányosságot elpalástol – egy ideig. Nameghát az is közrejátszott, hogy valóban minőségi darabokat is sikerült választani, mint a Doctor Who, az IT Crowd, vagy az Office, Extras. Azt gondoltam, tényleg sokkal faszább anyagok jönnek a Csatornán túlról, valahogy olyan más az egész. Aztán ez szépen lecsengett, és sajnos most már ott tartok, hogy igencsak tartózkodóan nézek meg bármit, ami brit – igaz, azért így is van egy-kettő, például a Life’s Too Short-ról itt nem fogok írni, mert viszonylag tetszett, az An Idiot Abroad is, bár annak a második évadbeli unalomba fulladó bénázásairól lehetne írni, de még ezzel együtt is jó volt, isssszonyú jó volt a Rev., amire tök véletlenül találtam rá, de nagyon megérte bepróbálni, vagy itt van a Hustle, aminek most nyüstölöm a harmadik évadát, és teljesen berántott, mert naggyon JÓ. De ezek a kivételek. A hype talán akkor szűnt meg nálam, amikor elkezdtem a Luther-t, MINDENKI csak jót írt róla, mondom itt baj nem lehet, Idris Elba, meg komor zsarus, úgyse szoktam ilyeneket nézni… Aztán már csak azért maradtam, mert egybe töltöttem le a hat részt, és nem akartam megnézés nélkül törölni. Úgy hallottam, a folytatás méginkább lejtmenet volt, úgyhogy semmi kedvem nincs tovább folytatni. Erről lehetne írni, hogy mi volt az, ami miatt abszolút nem jött be, ami miatt olyan semmilyennek és mesterkéltnek éreztem, de nem itt és nem most. Ezek után még volt pár kellemetlen élményem, például bár a SkinsShameless, amiről múltkor írtam, ezek után a The Hour, aminek már nagyon a sztorijára sem emlékszem, ezért erről sem születik írás (nem olyan jó, mint ahogy az az egyébként is nagyon gyenge hype-jából adódna), végül pedig a Top Boy. viszonylag friss és bátor sorozat volt, még valamennyire bele is tudtam helyezkedni a nálam már akkor is vagy hat-nyolc évvel fiatalabb generáció helyzetébe, de mégsem vitt rá semmi, hogy két évadnál többet maradjak. Aztán volt ugye a

És el is érkeztünk a mai témánkhoz.

A Top Boy-ról azt olvastam, hogy nagyon szépek a képei, nagyon lassú a cselekménye, de mindemellett benne van a kőkemény dráma.

A képek biztos tényleg szépek, de a fos történetvezetés mellett ez lett volna a legutolsó, amire figyelek. Hogy lassú a történetvezetés? Konkrétan azt mondogattam magamban, hogy „basszátok meg, történjen már valami, mert mindjárt elalszom!!”, és nem, akkor éppen egyébként nem voltam álmos. Krimiről van szó, egy kis drog, egy lecsúszott család, négerek Angliában, valamiféle maffiázás… Megmondom, mi volt a legnagyobb baja ennek a résznek, és szerintem ez az egész sorozat (kőkemény négy rész) során sem változik majd: túlságosan reális akar lenne. Túl valóságszerű. Igen, az élet nem olyan, mint egy görög dráma, vagy egy eposz, hogy van bevezetés, tárgyalás, befejezés, tetőpont, és megoldás, in medias res, meg deus ex machina, de én a TV-ben nem az ÉLETET akarom nézni. Egy sorozatban igenis legyen valami bemutatása a karaktereknek, egyáltalán legyenek karakterek, meg tudjam különböztetni őket, legyen akinek drukkolok, legyen akiért izgulok, legyen akit utálok, lepődjek meg, ha valami csavar történik, tudjam sajnálni, ha valakit lelőnek, álljak valamelyik oldalra.

Ez a sorozat egyszerűen semmilyen érzelmet nem tudott kicsiholni belőlem, azon kívül, hogy de-jó-hogy-csak-az-első-részt-töltöttem-le, és, hogy ezt-a-szart-azonnal-letörlöm-a-picsába-ne-foglalja-a-helyet-a-gépen. Ennyi.

Nem lassú volt, hanem vontatott, nem drámai, hanem totálisan hétköznapi, és most ezen ne azt értsétek, hogy ilyen bármikor előfordulhat bárkivel, mert mégiscsak néger bandákról, meg kábszerültetvényekről volt szó, meg nincstelen kisgyerekről, de egyszerűen nem volt benne semmi dramaturg, semmi forgatókönyv, egy mondat csak, amit megjegyzek, egy jelenet, amit a retinámba égetnek… Idegesítő volt, a hétköznapiságával együtt olyan megcsinált és természetellenes, és ha valaki most azt gondolja, magam ellen beszélek, akkor csak gondoljon bele jobban, hogy ezek nem egymást kizáró dolgok. Egy jó drámában a megrendezett események sorrendjével el tudják hitetni velem, hogy akár így is történhetne. Egy rossz drámával csak azt az érzést keltik bennem, hogy semmi koncepció nincs mögötte, semmi tervszerűség, csak történnek ez események egymás után – ahogy az életben is, viszont az élet maga általában kurva unalmas ahhoz, hogy filmre vigyük.

Remélem érthető voltam.

Hogy miért Top Boy a címe, az vagy rohadtul nem derült ki az első részből, vagy már nem emlékszem rá, vagy annyira másra koncentráltam, hogy efölött elsiklott a figyelmem… Szóval erre nem tudok mit mondani. Állítólag lesz belőle második évad is (évad? Pfff…), de ha jót akartok magatoknak, akkor azt javaslom, hogy messzire kerüljétek el, de tényleg, nem vicc, még azt a négy résznyi időt sem éri meg, márpedig ahhoz tényleg mocsokszarnak kell lennie, de ez tényleg az is.