2011. febr. 13.

Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal - 12 rész után

Erre még emlékeztek? Én most csak röviden írnék róla, meghát egyébként is mesékről vagy jót vagy semmit, de ezt azért nem állhatom meg szó nélkül… Ugyanis én egyáltalán nem emlékeztem a Nils Holgersson sztorijára, és most, hogy újranéztem az első 12 részt, hát… Illetve elég az első részt, utána már nagyjából ugyanarról szól az egész, csak picit más helyzetekben, meg egy-egy új szereplővel.

Szóval ez a Nils gyerek egy kibaszott nagy geciláda, az a legnagyobb élvezete, hogyha az egész baromfiudvart szarrá terrorizálhatja, kezdve a ludak kergetésén a kutya bezárásán át a macskák veréséig – biztos először élőszereplősben akarták megcsinálni, csak rájöttek, hogy akkor rájuk szállnak az állatvédők, így viszont kiélhették magukat a készítők :)

Naszóval épp vasárnap van, és Nils szülei arra várnak, hogy megjöjjön ez a rosszcsont kisfiuk és menjenek a templomba, aki épp azzal játszik, hogy a kis taligájukban ülve rodeózik a hegyről lefelé – szóval kurvára leszarja a vasárnap délelőtti programot, meg úgy az egész világot. Aztán mégiscsak megjön, de kiböki, hogy fasznak kell a templom, ő inkább otthon akar maradni (na amúgy ez még legalább egy olyan mese volt, hogy értéket közvetít, hogy vasárnap templomba kell menni – mondjuk a szülők akaratgyengesége, meg totális nevelési csődje már annyira nem követendő…), erre az apja megelégeli a szarakodást, azt mondja neki, hogy akkor üljön le a seggére, otthon maradhat, de olvasson el azért 12 oldalnyi példabeszédet, és ha visszajöttek, kikérdezi. Na, ezt jól megkapta a kisköcsög, már szinte dörzsöljük a tenyerünket, pedig ez még csak a kezdet. Merthogy nem az az igazi kibaszás a kissráccal, hogy olvasnia kell (úgyis ahelyett épp a tengerimalaccal köcsögösködik amikor megeszi az almáját, meg a puskával is elkezdene játszani – ejnye apuka azért neked is lehetett volna annyi eszed, hogy azt nem hagyod ott, mert még arra jöttök vissza, hogy a gyerek kiloccsantotta az agyvelejét – vagy legalábbis a macskáét), hanem az, hogy a kismanó, aki éppen arra téved szépen elvarázsolja. Na nem csak úgy passzióból, hanem azért, mert ha nem így tesz, akkor lehet hogy a kissrác őt is megeszi tízóraira, vagy nem tudom, szóval ez így volt jó. Kb tízcentis lesz a gyerek, de annyi könnyítést azért kap, hogy a fapapucsát is méretre igazítja neki, ne kelljen már mezítláb mászkálnia, plusz kap még annyi skill-t, hogy megért mindent amit az állatok mondanak, akik éppenséggel meglátják a lehetőséget, hogy most mindent visszaadjanak, mert már ők az erősebbek.

A következő részben érkeznek a másik címszereplők, a vadludak, akik épp Lappföld felé tartanak, és kiderül, hogy az ott élő Márton lúd (aki egyébként csak házi) is szeretne velük menni, és véletlenül épp Nils is ott lábatlankodik, így aztán együtt (plusz az idióta tengerimalac) indulnak a csapattal, hogy csodálatos utazásukat megkezdjék (most csak a címből idéztem, de persze egy könnycseppet azért én is elmorzsolok itt közben, mert ez annyira szép…).

Ennyi a történet, a továbbiakban a vadlúdcsapat folyamatosan fúrja Mártont, mert csak hátráltatja őket, de persze bármi veszély van, ő meg Nils mentik meg a csapatot mindig. Az mondjuk nem jó pont, hogy elárulják, hogy Nils ember, mert azt a fajtát nem nagyon komálják, de azért rájönnek, hogy ekkora méretben nem ártalmas. A „női” főszereplő Ingrid lúd, aztán még van pár nevesített vadlúd, akik közül most csak Kákalaki Atka jut eszembe, a bölcs messze földön híres sokat megélt öreg vezető.

Főgonosz személyében Szmöre a róka jelenik meg visszatérő szereplőként, akinek a neve szerint különösen vicces, viszont igencsak szerencsétlen egy állat, sose jön neki össze egy jó falat, de persze hogy is nézne ki, ha a fél csapatból csak véres tollcsomókat hagyna… Ezzel együtt viszont egy kis humorforrást is biztosít az amúgy sem túl komor hangulatú meséhez.

Na röviden ennyi a Nils Holgersson, 52 részből én egyben 12-t bírtam ki, a többire most valahogy nem vagyok kíváncsi, gondolom Nils a végére megjavul valamennyire, mert egy erkölcsi megtisztuláson megy keresztül a vadludakkal töltött útja során (ezt de szépen mondtam), és így aztán elnyerheti végül a kis manótól normális méreteit – vagy mittudomén, de át mimás lenne a vége, a kalandokra meg annyira nem voltam már kíváncsi, mert azok tényleg csak egy hatévest kötnek le szerintem, hogy a gonosz róka megint el akarja kapni az egyik ludat, és közben még a vadászok elől is menekülni kell, meg az emberi településekre sem szabad bemerészkedni… Szóval van ennél jobb is, de talán kibírható a Nils :)

2011. febr. 11.

The Walking Dead 1. évad után

Mindenki által hypeolt sorozat volt, mert aki esetleg valaha is szerette a vámpíros sztorikat, az mostanában végképp kiábrándul ebből a műfajból a taknyos-buzis ultragagyi Alkonyat és társai után, viszont az embernek hiányérzete van, hova lehet nyúlni? ZOMBIK!!! Ez a varázsszó, ezt biztos nem basszák úgy el, nem ilyen romantikus giccsparádét csinálnak belőle, hanem tényleg fröcsögni fog a vér, folynak a belek és repkednek az agyvelők – mi meg lefossuk a bokánkat a monitor előtt.
Valami ilyesmit ígért a Walking Dead – már az olyan n00b balfaszoknak mint én, aki nem olvas képregényt -, de nekem azért már akkor világos volt, amikor még egy kockát sem láttam belőle, hogy ez nem egészen így fog történni.
Arra viszont nem számítottam, hogy ilyen szinten mást kapok, hogy ennyire elkúrják tényleg amit el lehet.
Egy kicsit a sztoriról, akinek esetleg nem rémlene: kapunk egy jó kis zombiapokaliptikus kezdést, ahogy az már egy jó sorozatnál lenni szokott a Lost óta, egy csomó megválaszolnivaló kérdéssel. Tehát kb semmit nem tudunk, a főszereplő szemén keresztül nézve, aki még valamikor egy lőtt sebbel feküdt be a kórházba (rendőr a csórikám, ezt azért jó tisztázni az elején), és arra ébred, hogy le se szarja senki, és egyáltalán a kórház olyan, mintha valami idegbeteg állat összebaszott volna mindent a folyosón, és mellé még pár embert a belüknél fogva is végighúzott volna… Aztán persze rájön, hogy itt valami zombiság van a dologban, és szépen elindul megkeresni a túlélőket – elsősorban a családját, akit közben legjobb barátja és kollégája kezdett el pátyolgati, főleg az asszonykát, és egy nomád táborban élnek messze mindenkitől – legalábbis ez a terv. Persze összefutnak a szálak, aztán meg a zombik is odatalálnak, így megint arrébb kell kotródniuk, végső ötletként pedig a szuperbiztos laborba menekülnek, ahol talán valami ellenszérumot vagy miafaszt tudnának szerezni, de persze ott is levegőbe repül minden, és marad a teljes kilátástalanság – meg az izgalom (már akinek), hogy vajon mi lesz a második évadban.
Hátszóval az ember csak vakarja a fejét, hogy akkor most mi is történt, mert ez nem derül ki egyáltalán…? Persze kurvaérdekes ahogy vinnyognak a túlélők, meg azon filóznak, hogy kinek mi hiányzik jobban a „régi” világból, de… álljunk csak meg. Ja, hogy ez egyáltalán nem érdekes, hanem sokkal inkább kurva unalmas! Áááá. Ja és hogy ebből áll a sorozat 90 százalékban? Na így talán már érthető, hogy miért vannak olyan sokan felbaszva, és kukázzák egyből a sorozatot a hat rész után (még szerencse, hogy első körre csak ennyit csináltak komolyan mondom). Mert igen, erről van szó, egy-ké tökéletesen érdektelen monológ vagy dialógus közé befurakodik valahogy valami kis hörgés, meg vonszolgatás, meg sápadt zombik, de valahogy ez nagyon nem az igazi. Valahogy ez nekem kurva kevés volt, és lehet, hogy tényleg én vagyok a fasz és nem érzem át a drámaiságát ennek az egésznek, de nekem ez kurvára nem klappolt. Ez a sorozat nagyon olcsó dráma, nagyon közhelyes, és nagyon sablonos, és most nem is a zombis sablonokra gondolok, mert azzal még valamennyire kreatívan bántak, hanem az emberi oldalt megmutató drámai szituációk sablonjaira, mint az összeverekedő bandák, a barátság megromlása a nő miatt, az elégedetlenkedők kirekesztése meg ilyenek. Az hogy van, hogy egy szereplő sem lett szimpatikus, és ha lenne egy olyan rész, ahol mindegyiknek kitépnék a máját és azzal fociznának a zombik akkor csak egy jót nevetnék rajta?? Hogy senki, de senki nincs, akinek a hiánya csak egy kicsit is fájna? Hogy a sorozat nézése közben nem az embereknek drukkolok, hanem a zombiknak, hogy irtsák ki ezt az egész bagázst?
Na ez az, ami miatt inkább nem nézem tovább, és leszarom, hogy mekkora kult a képregény, az sem érdekel, és lehet, hogy ezzel az egész zombi zsánerrel van bajom, nem tudom. De nekem nem az a baj, hogy megalszik a tej a számban, amiért nincs akció, hanem, hogy megalszik a tej a számban, mert olyan felszínes az egész sorozat ha akció van, ha beszélgetés, ha menekülés. Kurvára össze kéne magukat szedni a készítőknek, mert ez eddig egy nagy lapát lószar, amiből mint tudjuk, nem lehet várat építeni, ők mégis ezt akarják…
Na de mindegy is, ez csak egy vélemény, a nép meg állítólag odavolt érte annyian nézték a TV-t, úgyhogy ha ők szeretik, akkor miért nem, én meg keresek valami mást… Hátha.

2011. febr. 8.

The Cape (2 rész után)

Megint egy olyan sorozat, hogy már én érzem cikinek, hogy írok róla. De ha már belekezdtem…

Szóval a The Cape című sorozatról van szó, magyarul valahogy úgy lehetne visszaadni, hogy A köpeny, csakhogy ez az égvilágon soha nem fog magyar TV-kbe jutni hála a magasságosnak, mert ott kint is rájöttek, hogy akkora szar, hogy inkább be kéne tiltani, ezért szépen le is állították 10 résznél a projektet, és nagyon remélem nem is viszi tovább senki más.

Három téma van, ami Amerikában nagyon megy sorozatok terén, és ez a trend már elég jó ideje tart: az orvosos, a rendőrös, és a képregényes. Jó ez utóbbi kicsit kilóg a sorból, de azért tény, hogy már a TV őskorában is olyan sorozatok mentek, mint Superman, vagy Batman, és még a sokszáz szuperhősük amiket még azóta kreáltak és újrafeldolgoztak – és nem unják meg SOHA. Szóval lehet mondani, hogy most nagy képregényes dömping van filmes téren – meg sorozatos téren is, de azért én azt gondolom, hogy ez sosem volt másként. Ezek mindig is mentek, csak esetleg olykor nem olyan nagy népszerűséggel, és nem tudtak olyan nagy közönség elé eljutni (thx internet), most viszont orrba-szájba kapjuk a sok szart.

Na pontosan ilyen alkotás lett a The Cape is, melynek nézése közben ezt kérdezi magától az ember, hogy ezt a sztorit mégis kinek gyártották? Mégis igaz lenne a sztereotípia, hogy Amerikában csak buta tudatlan igénytelen emberek élnek? :) Vagy csak a sorozatkészítők szeretnék ezt elhinni és elhitetni velünk?

Persze őszintén szólva én már eleve előítélettel ültem le megnézni az első két részt, és TUDTAM, hogy nem fog tetszeni, és le lesz törölve az egész a picsába. Mert nekem a Heroes óta már a tököm tele van az ilyen idióta szuperhősködésbe oltott drámázással, és valami hasonlót kapunk a Cape-ben is, igaz, van benne sok action, egyeseknek talán még túl gyorsan is peregnek benne az események – nekem meg kell mondanom, hogy ez volt az egyik legkellemesebb csalódás az egésszel kapcsolatban, és ez az, ami a Heroes-ból hiányzott, és ami miatt ott már két résznél rég a hajamat tépkedtem, hogy miért baszom el ezzel az időmet…

Szóval a Cape gyors, pörgős, de egyszerűen buta sorozat. Kezdve a főszereplő teljesen jellegtelen kiállásával és „színészi játékával”, folytatva a családi drámázással, és a főgonosz teljesen elbaszott karakterével, aki se nem túl gonosz, se nem túl sötét. És valahogy ilyen ez az egész sorozat, nem tudod eldönteni, hogy ezt most komolynak szánták, vagy egy elbaszott karikatúra az egész, amin igazából röhögni kéne. Mert se nem túl vicces, se nem túl komoly, se nem túl véres, se nem túl barátságos, és annyira semmilyen, hogy az ember pár perc (rész) múlva már oda sem tud figyelni rá – mert nincs miért…

Jó, írok valamit a sztoriról: fiktív város jelenkorunkban kb – bár ez annyira nem derült ki -, ahol a rendőrséget épp egy gonosz ember akarja tulajdonába venni, ami miatt elég nagy az ellenállás, mert félő, hogy elharapódzik a korrupció és a maffiaügyletek (na jó ezt kb csak most találtam ki, lényeg az, hogy főszereplősrácunknak nem tetszik a dolog). Ez a gonosz ember aztán elteszi láb alól főhősünket, aki úgy „hal meg”, hogy mindenki azt hiszi róla, hogy ő volt a sáros zsaru. Ezért nem tud „csak úgy” visszatérni, mert egyből lecsuknák, meg azért sem, mert akkor az egész családjával együtt nyírnák ki. Így aztán – miközben egyébként egy vándorcirkusznál regenerálódik (kedvenc sorozatos freak-környezet) -, kitalálja, hogy kisfia kedvenc képregénye főhősének a bőrébe bújik, ő lesz a „Cape” és majd így osztja az igazságot és keres döntő bizonyítékokat a főgonosz ellen… Jónak hangzik a sztori? Egyébként szerintem amellett, hogy nagyon sablonosan találták ki, még kurvajó is lehetne, mert alapból nem a sablonokkal van a baj szerintem, hanem, hogy hogy használjuk őket! Csak szarból nehéz várat építeni, és itt sem sikerült nagyon, mert meglehetősen középszerű lett az egész, Summer Glau-stól mindenestül – aki egyébként főhősünk titkos szövetségese, szintén a főgonosz eltüntetésére tette fel az életét, mellesleg úgytűnik gecigazdag, és majd még egyéb dolgok is kiderülnek róla, de mást most nem írok erről, mert hátha valaki esetleg még veszi a fáradtságot és sok elbasznivaló ideje van és megnézi… De azért mindenkit figyelmeztetek, hogy csak ésszel!

Na, fikázás off: azért leírom, hogy nekem az opening tetszett, ezek a dolgok ott tudnak marasztalni sorozatoknál, pl a Dollhouse első évadot csak amiatt szenvedtem végig… Na de azért itt annyira nem volt jó, hogy két résznél tovább jussak a Cape-el, még egyszer megnéztem az op-ot, és csak utána töröltem le :)

Jó szórakozást hozzá…

2011. jan. 27.

Galactica 1980

Ha már az előzőekben kiveséztem a sajnos nem kicsit borzalmasra sikerült BSG sorozatot (számomra még mindig talány, hogy hogyan lett ebből végülis kult? – vagy egyébként van olyan ember a Földön, aki az új széria előtt tudta, hogy mi az, hogy BSG?), most essen szó a még rövidebb életet megélt mostohatestvéréről, a Galactica 1980-ról.

Egyébként kicsit már én érzem szarul magam, hogy egy olyan sorozatot fikázzak, amiről szerintem ember nincs, aki jót tudna mondani – tehát akkor minek is koptatom a billentyűzetet ugye. Viszont aki esetleg nem ismerné, de szeretne betekintést nyerni, hogy miért NE nézze meg, annak talán érdekes ezt elolvasni.

A cím már önmagáért beszél: ki volt az a mérhetetlenül kreatív ember, aki ezt a címet kitalálta?? Gondolom le volt trademark-olva a Battlestar Galactica mint név, vagy nem tudom, hogy mi lehet erre a reális magyarázat, de szerintem ez több, mint szánalom, és nem ez a leggyengébb pontja a sorozatnak. Volt szerencsém szinkronnal végignézni a sorozatot, hát minden egyes résznél elfogott a röhögőgörcs, amikor bemondták: „Galaktika ezerkilencszáznyolcvan”…

Nade lássuk miről is van szó. Az eredeti BSG-t ismerjük ugye, aki nem, az olvassa el az eggyel lentebbi posztot. A Galactica 1980 egy picit ugrik a történetben, méghozzá odáig, hogy a menekülők megtalálják a Földet. Ebből ugye az következne, hogy leszállnak, és mindenki boldog, ÁMDE: bemutatnak egy hipp-hopp összeszerkeszetett videót arról, mi történne, ha valóban leszállnának: bizony a cylon-ok ugyanúgy odatalálnának, és az egész lakosságot egy az egyben leirtanák… Ezt pedig nyilván nem akarja senki, így új mission a láthatáron: megakadályozni, hogy a cylonok megtalálják a Földet, ugyanakkor mégiscsak egypár embernek meg kéne néznie, hogy mi a helyzet odalent – ahol mellesleg, ki nem találnátok, de 1980-at írnak.

Nagyjából ez a felütés, és még mindig nem ez a legbénább az egészben. Bár már ez sem sok jót sejtet: nagyjából egy idétlen családi-gyermekműsorrá degradálták az űreposzt, amiben a kolóniaiak csetlenek-botlanak a földi körülmények között, hirtelen olyan egyértelmű dolgokról nem tudják, hogy micsoda, mint az egyetem, vagy a telefon, holott ilyenek náluk is voltak… És fura, hogy korábban akármilyen bolygóra is kerültek (a BSG 1978-ban), mindig rendesen odatették magukat, egyből ők voltak a janik, a Földön viszont csak idióta barmok, akik azt se tudják, hogy eszik-e vagy isszák a dolgokat… Szóval itt most csak elvétve kapunk űrhajós-lézeres lövöldözős jeleneteket, inkább a gagyi forgóajtón-bemenni-nem-tudó egymást-leketchupozó poénok mennek. Tényleg erről már ciki fikázást írni, mert mindenki belátja, hogy ez így szar volt – még a készítők is, mert csak tíz részt csináltak :)

A szereplőkról: gyakorlatilag elfelejthetjük az előző sorozatot, egy karakter maradt meg, a jó öreg Adama parancsnok, említés szinten Tigh is megjelenik, talán egy-két jelenete is volt, de erre már nem emlékszem, mert annyira jelentéktelen volt, és az utolsó részre visszatér Starbuck – erről majd még írok.

Kapunk viszont – természetesen – új szereplőket. Az Apollo és Starbuck párost itt Troy és Dillon helyettesítik, igazán idegesítőek és szánalmasak – és felteszi magában az ember a kérdést, hogy ha ezek voltak a legjobb emberek a legénységben, akkor milyen lehetett a többi?? A harmadik új szereplő a szőke emós doktor Zee, akit az ember első látásra is legszívesebben felpofozna, de később sem válik szimpatikussá. Ő vezeti be azokat az újításokat, amik aztán megpecsételik az egész sorozat sorsát, és végképp lenyomják a mocsokba az egész BSG univerzumot. Kapunk még továbbá egy TV riporternőt, amolyan April O’Neil, szinte kötelező darab, de egyébként ez is mennyire klisés már, meg milyen sokat elárul, hogy ilyen rajzfilmkarakterekhez lehet hasonlítani a szereplőket. Ő kb be van avatva a dolgokba, természetesen a Troy-Dillon páros bele botlik először földi útjuk során. Van továbbá egy csapat cserkészgyerek, szintén a Galacticáról, mert miért ne, meg lázadó katona is – gondolom ő Baltar-t helyettesíti, akire egyébként még utalást sem tesznek. A cylon-ok igazi mellékszereplők a történetben, és szintén csak röhejes szituációkban bukkannak fel (elég csak a Halloween-es részre gondolni), nem lehet egyszerűen komolyan venni őket.

A technikai újításokról: a tudományos magyarázatot mellőzve; ezek nem maradhattak ki a sorozatból: eltűnést segítő karóra (számtalan „vicces” szituációt szült), illetve eszköz, amivel akár az űrhajójukat is eltüntethették; két motor, amik a földiekhez hasonlítanak – természetesen akkori futurisztikusnak szánt de egyébként übergagyi dizájnnal – amik egyébként (mellesleg) repülni is tudnak (ezzel mindig kikészítve az aktuális ülözőrajt, legyenek azok rendősök, vagy egy motorosbanda); valamint azt is bevetették, hogy az űrhajók gond nélkül tudnak az időben is utazni. Na ez mondjuk elég sok kérdést felvet, hogy akkor ezt mégis mi a faszért nem alkalmazták korábban, és ezután is miért csak egyszer – amikor hova máshova, a második világháború egyik döntő pillanatába csöppennek vissza -, de szerintem ettől tekintsünk el, mert felesleges rágódni rajta. Ezen kívül még azt is bevetették, hogy a földi gravitáció más, mint amihez szoktak (miért ne), és ezért ők sokkal gyorsabban tudnak futni, és messzebbre dobnak és sokkal erősebbek, mint a földi halandók. Na persze. Ez pl. különösen vicces annál a jelenetnél, amikor a liftaknában ugrálnak emeletről emeletre felfelé, vagy amikor a gyerekek baseball-oznak, de ez már talán spoilernek számít… Na nem mintha bármilyen poént is le tudnék lőni.

Az utolsó rész amellett, hogy a legjobb az egész sorozatban, a cylonok sírját ássa meg, sztorijáról csak annyit, hogy egy kietlen bolygón ketten élik túl az ütközetet, Starbuck és egy cylon (akit ő szerel meg, hogy ne legyen egyedül, és viccesen Száj (Cy)-nak hívja – viccesen). Itt arról van szó, hogy már nem is tudják, hogy miért harcolnak egymás ellen, és miért nem békülnek ki, merthát mégis… Szóval igazi drama, tényleg övön aluli ütésekkel a cylonok intelligenciájáról és képességeiről… Szerencse, hogy ezt a vonalat nem vitték tovább, egyúttal az is kiderül, hogy mi köze Starbuck-nak az új generációról, és hogy mitől olyan kurvaokos az a doctor Zee tizenöt éves korára – mert kb annyinak néz ki.

Ha akartok egy tényleg kritikán aluli szart megnézni, akkor tudom ajánalni a Galactica 1980-at. Aki valami bájt vél felfedezni a régi ’70-es ’80-as évekbeli sorozatokban, és meg van őrülve ezekért, az nézze meg, nem fog csalódni, ez is teljesen ebben a szellemben készült. Aki szereti a sci-fi-t az viszont messzire kerülje el, aki pedig óriási BSG-fan, az meg méginkább, mert ettől nem lesz teljesebb az univerzum higgyétek el, nem lesz nagyobb háttértudásotok, és nem fogjátok jobban megérteni, hogy mi volt az a PLAN, amit a cylonok a fejükben kiforraltak :) Ajánlom még a 6 és 10 év közötti korosztálynak, valamint ezek szüleinek, de csakis gyerekkel együtt szabad nézni, és NEM RÖHÖGNI közben!! (csak akkor amikor a gyerek is). Na befejezem tényleg. Ennyi volt.

2011. jan. 14.

Battlestar Galactica (1978)

Első áldozat az eredeti BSG sorozat.
Ja, hogy ennek volt egy eredetije is, nem csak az a BSG aminek nemrég lett vége, és azóta ontja magából a spinoffokat (Caprica – szépen elhasalt, majd lehet, hogy írok róla, valamikor meg jön a BSG – Blood and Chrome vagy mi a fasz lesz a címe…)?? Hát ébresztő, aki még nem hallott róla – persze a fanoknak ezzel azt hiszem nem mondok nagy újdonságot -: ez a sztori sem éppen most kezdődött, gyerekek!
Az első Battlestar Galactica sorozat 1978-ban kezdődött, és összesen egy évadot élt meg hála Istennek, mert ebből a trágyából azt hiszem bűn lett volna többet elkészíteni még akkori viszonyok között is. Vagy várjunk csak? …na igen, mégsem így volt egészen, hanem folytatódott a 24 rész után egy kvázi önálló sorozattal – amiben mondjuk annyi különbség van, hogy a legtöbb főszereplő nincs benne, gondolom ez már nekik is vállalhatatlan volt, és milyen jól tették -, a Galactica:1980-al, amit végülis 10 részes pályafutása után dobtak a kukába, de már a pilot forgatókönyvíróit is fel kellett volna pofozni, hogy hogy tudtak ekkora szart összelapátolni – de erről talán majd egy külön posztban írok, mert persze végignézem azért…
Na kicsit elkalandoztam, össze kell szednem magam, hogy értelmesen tudjak írni erről a sorozatról.
Szóval BSG 1978, miután megnéztem az új BSG-t (ami szintén nem nyűgözött le, még mielőtt valaki azt gondolná), gondoltam nézzük meg honnan indult ez az egész, legyen teljes az „univerzum”. Hát jól rábasztam meg kell mondjam, de így az eredeti sorozat után legalább már tudom értékelni a 2004-es Battlestar Galactica-t.
Nézzük csak miről is van szó:
Az alapsztori nagyjából ugyanaz, a Caprica-t megtámadják a cylonok. Hogy miért, meg hogyan, az már viszonylag kevéssé van kidolgozva, a háttér, meg ilyenek, de hát mi a faszt szórakozzanak ezekkel, gondolom azt gondolták, úgy is mindenki rácuppan a tévére ha űrhajókat lát, akkor minek tegyenek bele ilyen bullshit szarokat. Helyette van jó sok dráma, jó sok romantika, meg egy csomó lézercsík, meg csillagszóró-szerű robbnanás. Szóval a Caprica elfüstöl, a flotta felszáll élén a Galacticával, mehet a túra a „legendás Föld” felé. A történet során különböző bolygókat látogatnak meg, ahol vagy felszabadítják az aktuális népességet a gonosz cylon-uralom alól, vagy valamilyen konfliktusba kerülnek a helyiekkel, vagy valami természetfölötti dologgal találkoznak. Egyébként van átívelő szál a sztoriban, pont ez a természetfeletti izé, de olyan halványan, hogy azt szinte el is lehet felejteni. A cylonok is egyébként teljesen mellékes szereplők, ott is vannak, meg nem is, és mondjuk minden rész végén elmondják, hogy a cylonok elől menekülnek, de úgy annyira mégsem vesznek ők részt az eseményekben.
Apropó cylonok: azt itt el lehet felejteni, hogy ők is fel tudnak venni emberi alakot, egyszerű robotok ők hihetetlenül komikus jelmezekben, nagyon fejletlen intelligenciával – szinte felteszi az ember a kérdést, hogy ezek mitől is olyan félelmetes ellenfelek?? Célzásuk nulla, viszont ők maguk a nyolcvankilós páncél ellenére is MINDIG kinyúlnak egyetlen találattól… Buták mint a föld, semmi logikus gondolkodás, semmilyen célt nem látok előttük, még úgy sem, hogy az a másik szerencsétlen Gaius Baltar segít(eni próbál) nekik.
Na akkor átnyargalok a szereplőkre: mint már mondtam Baltar itt is van, de ő csak egy egyszerű szabotőr, szimplán csak „átállt” a cylonokhoz – hogy mit remélt ettől, azt nem tudom; ideje nagy részét az egyik ilyen cylon-hajón töltötte, a másikat meg a börtönben, kb három epizód van, amikor tényleges szerepet kapott.
Adama parancsnoknak központi szerepe van, emellett Apollo Adama az egyik kulcsfigura (ő egyébként az a színész, aki Tim Zarek volt az új BSG-ben – ha ezt esetleg valaki nem tudta volna), a másik pedig Starback, akit pedig a Szupercsapatból megismert Szépfiú alakít (hát igen, itt még nem arra mentek rá, hogy minél több csöcs legyen egy sorozatban, mert akkor sokan megnézik). Maradt még Tight kapitány is, aki egy feka alakít (ja egyébként igazi öreg bölcsek az Adama parancsnok is, meg Baltar is egy öreg faszi), Boomer, a szintén néger szerelő – és szintén férfi szerep; nagyjából ennyi, volt még benne egy kissrác egy idegesítő hangú robotkutyával vagy mivel, aminek olyan feje volt mint Alfnak, és csak azt vártam, hogy mikor szívja ki a légzsilip mindkettőjüket, mert rühelltem őket; ott vannak még Apollo meg Starbuck csajai, mint visszatérő szereplők; ja meg ebben a sorozatban is van Pegazus, és (nem meglepő módon) itt is férfi a kapitánya. Van amúgy benne piramisjáték, meg az a gagyi kártya, amit ilyen hatszögletű lapokkal játszottak, kubitok, meg centonok és centar-ok, meg egy két frak-et is ellőnek, ez mondjuk várható volt.
A képi megvalósításról: ne feledjük, ez az az időszak, amikor a Star Wars is elkezdődött, na ehhez képest olyan igénytelen ratyi módon van benne megoldva minden, hogy az ember inkább legszívesebben oda sem mer nézni egy-egy űrcsatánál, vagy lövöldözésnél. Nagyon teátrális közelharcok, igazi elbaszott hadműveletek, amikor persze mindig a jó győz, pedig mindig a rossz van túlerőben – komolyan mondom, miért csinálnak ilyen műsorokat már amióta TV létezik a világon??? Miért kell ezt a szart lenyomni az emberek torkán, ki az akinek ez tetszik??
Szóval az ember legtöbbször a fejét fogja a sorozat nézése közben, és azt kérdezi: kinek jutott eszébe ezt a szart remake-elni? És amikor megnézzük az új BSG-t, elkezdjük értékelni a mai sorozatgyártást, és hálát adhatunk, bármennyire is szeretjük a ’70-es éveket, hogy nem akkoriban voltunk huszonévesek. Én legalábbis most hálát adok :)

elsőre

Kezdődjék a móka :)
A blogot azért hoztam létre, hogy infókat osszak meg sorozatokról. Vagyis inkább a személyes véleményemet, benyomásaimat. Ja, hogy ilyen oldal már van kismillió? Leszarom, ez én is tudom – de ez most az enyém. Egy oldal, ahol nem csak a szépről és jóról írok, hanem éppen ellenkezőleg – kifejezetten az a célom, hogy elrettentsem az embereket a szartól – hogy ne nézzétek a mocskot, ami béna, ami csak az idődet rabolja… tanuljatok az én hibámból!!
Sok szenny megy bizony a TV-ben, és nem kell mindenre rákattanni, amiről azt mondják a többiek, hogy trendi. Mert NEM az, hidd el nekem.
Szóval menni fog a fikázás, az oltás, mert már unom, hogy senki nem mondja ki, mi milyen szinten szar. Mert az.