Persze nem arról van szó, hogy összehasonlítanám a kettőt, vagy ilyesmi, és az egyik kijönne győztesnek, a másik meg vesztesnek - nem, sajnos, itt mindkét sorozat a vesztes oldalon áll, és ismét csak két brit sorozatról van szó, amik valamiért nagyon nem jöttek be.
Broadchurch
Láttátok a The Killing-et? Namármost egyesek szerint a Broadchurch eléggé hasonlít rá sokmindenben, ez nekem egyetlen üzenettel bír, hogy soha ne kezdjem el a Killing-et.
A szitu - gondolom - nagyjából hasonló, adott egy kisváros, nevezzük... hm, Broadchurch-nek, ahol a tengerparton holtan találnak egy kisfiút, majd megindul a találgatás, vajon ki lehetett a gyilkos. Alapvetően pedig szeretem ezt a formátumot (is), de valami olyan vontatott volt a történetmesélés, hogy a rész végeztével boldogan kapcsoltam ki a lejátszót, hogy "na, ez sem rabolja tovább az időm", és tényleg. A Twin Peaks-t szerettem, bár azzal talán nem illik összehasonlítani, dehát nekem ez az összehasonlítási alapom.
Egyébként nem is a sztori miatt néztem meg, hanem azért, mert az egyik kedvenc dokink játszik benne (David Tennant), akit mondjuk eddig másban nem láttam jó szerepet játszani, pl. a Single Fatherben is csak egy részig bírtam, de mondom adok neki még egy esélyt. Hát nem. A másik pedig Olivia Colman volt, akit megszerettem a Rev.-ben, aztán láttam még a közepes, de még nézhető Twenty Twelve-ben is, és megszerettem, ezt a sorozatot viszont az ő jelenléte sem tudta megmenteni. Nem és nem :)
Szóval elvileg nyomasztó, és depressziós hangulatú kellene, hogy legyen ez a sorozat, hiszen egy szörnyű titkot kell leleplezni benne kb nyolc (vagy mennyi) részen keresztül, de én semmi ilyesmit nem éreztem, csak a totális unalmat, és érdektelenséget, valahogy nem tudott fogást találni rajtam a sorozat. Tényleg hagyjuk is, ezzel nem érdemes foglalkozni.
Father Brown
A másik a Father Brown, amit teljesen random módon néztem meg, mármint annyit tudtam, hogy brit, és egy nyomozó papról van szó, de aztán már az openingnél megláttam, hogy ez nem más, mint G. K. Chesterton Brown atyája, a klasszikus detektívfigura, innentől pedig tudtam - hogy nem fog tetszeni. Nem azért, mert nem szeretem a klasszikus krimit, de erről a sorozatról sütött már az elején, hogy kosztümös lesz, másrészt meg az ilyen Agatha Christie-szerű dolgokhoz (persze tudom, az AC-hívők most megköveznek mindjárt, hiszen az teljesen más, mint ez) már nincs türelmem, nem élvezem azt, hogy nem tudom, ki a gyilkos, és, hogy olyan sokat kell várni, hogy kiderüljön.
Pedig ennek még a történetét is ismertem, nem olyan rég olvastam, szóval még egy ok miatt kíváncsi lettem rá, hogy hogy valósítják meg (a könyv alapján végülis elég sok mindent beleraktak azt hiszem), de ennél is kb. ugyanazt éreztem, mint a Broadchurch-nél, hogy márpedig ez unalmas, nem tud lekötni, nem vagyok kíváncsi rá... Sajnálom pedig, majd egyszer biztos leszek olyan hangulatban is, hogy krimit nézzek, de most egyelőre még nem jött el az az idő úgy látom...
2013. ápr. 23.
Moone Boy 1x01: a Pilot után
Chris O'Dowd új sorozatban az IT Crowd után? Hát, meg kell mondjam őszintén, hogy először csupán emiatt nem vettem rá magam, hogy megnézzem a cuccot, főleg, amikor megláttam a borítóját - valahogy nem rántott be.
Aztán amikor olvastam róla egy pozitív kritikát, és éppen volt egy fél órám este, rászántam magam, mondván úgyis csak hat rész, ha jó akkor megéri...
A briteknek, illetve a brit sorozatoknak van egy külön rajongótábora, akik véleményem szerint egy kicsit egysíkúan látják a dolgokat, és sajnos ez a kritika (amit olvastam) is ebbe a csapdába esett. Persze nem volt hanyatt vágódva ő sem (ami már eleve gyanús kellett volna, hogy legyen), de azért sok szépet és jót elmondott a sorozatról. Régebben, amikor még csak ismerkedtem a brit művekkel, engem is lenyűgöztek ez egyedi megvalósításaik, az, ami miatt olyan "mások" lesznek, mint az amerikai sorozatok, de aztán ez az "újdonság varázsa" viszonylag hamar elmúlt, nagyjából, amikor már nem éreztem annyira különlegesnek az akcentust, hogy folyton ezt hallgassam. Igen, azért vannak itt jó dolgok, elég csak a klasszikus Fawlty Tower-re gondolni, vagy a Csengetett Mylord?-ra, de mondhatnám a Doctor Who-t, a Rev.-et, vagy a már említett IT Crowd-ot is, a maguk nemében mind klasszikusak (vagy az újabbak közül a már most kultstátuszba került Utopia). Ennek ellenére meg kell mondjam, hogy nagyon csínján kell bánni az angol sorozatokkal, nekem például abszolút unalomba fulladt a Luther, a Hustle 3 évad és egy szereplőváltás után már nem a régi volt (bár még volt pár jó momentuma), a Touch of Cloth nem volt igazi angol humor nekem, és a Vexed is olyan mesterkélten angolos beütésű, a Skins bár jó volt, de 2 évadon túl nem mertem nézni, mert ott is komplett szereplőváltás volt, a Downton Abbey-t egy résznél tovább nem bírtam nézni, A Shameless konkrétan idegesítő volt, pedig nagyon akartam szeretni... nagyon hosszú a lista.
Sajnos a Moone Boy is a csalódások közé fog kerülni, az egy résznél többet soha kategóriába, hiába a jó szereplők, meg a kedves történet, nekem ez nagyon nem a stílusom.
A történet arról szól, hogy van egy elvarázsolt kisfiú, akit állandóan szívatnak a többiek (és akinek kedvem szerint én is lekevernék két büdös nagy pofont, hogy őszinte legyek), és akinek van egy "elképzelt barátja", vagy felnőtt énje, vagy nem is tudom mi, ez lenne Chris O'Dowd, aki mindenféle tanáccsal látja el, és gondolom részről részre megoldanak valamilyen problémát.
Közben megismerjük a szülőket, meg az osztálytársakat, meg az idegesítő nővért, meg ilyesmik, minden megvan, ami egy ilyen családi jellegű sitcomhoz kell, elvileg vicces is lenne, de inkább mérhetetlenül mesterkéltnek tűnik... Szóval én személy szerint egy valamit tanácsolnék csak: kerüljétek messzire, és inkább imádkozzunk, hogy összejöjjön az IT Crowd: The Movie, vagy valami TV Special :)
Aztán amikor olvastam róla egy pozitív kritikát, és éppen volt egy fél órám este, rászántam magam, mondván úgyis csak hat rész, ha jó akkor megéri...
A briteknek, illetve a brit sorozatoknak van egy külön rajongótábora, akik véleményem szerint egy kicsit egysíkúan látják a dolgokat, és sajnos ez a kritika (amit olvastam) is ebbe a csapdába esett. Persze nem volt hanyatt vágódva ő sem (ami már eleve gyanús kellett volna, hogy legyen), de azért sok szépet és jót elmondott a sorozatról. Régebben, amikor még csak ismerkedtem a brit művekkel, engem is lenyűgöztek ez egyedi megvalósításaik, az, ami miatt olyan "mások" lesznek, mint az amerikai sorozatok, de aztán ez az "újdonság varázsa" viszonylag hamar elmúlt, nagyjából, amikor már nem éreztem annyira különlegesnek az akcentust, hogy folyton ezt hallgassam. Igen, azért vannak itt jó dolgok, elég csak a klasszikus Fawlty Tower-re gondolni, vagy a Csengetett Mylord?-ra, de mondhatnám a Doctor Who-t, a Rev.-et, vagy a már említett IT Crowd-ot is, a maguk nemében mind klasszikusak (vagy az újabbak közül a már most kultstátuszba került Utopia). Ennek ellenére meg kell mondjam, hogy nagyon csínján kell bánni az angol sorozatokkal, nekem például abszolút unalomba fulladt a Luther, a Hustle 3 évad és egy szereplőváltás után már nem a régi volt (bár még volt pár jó momentuma), a Touch of Cloth nem volt igazi angol humor nekem, és a Vexed is olyan mesterkélten angolos beütésű, a Skins bár jó volt, de 2 évadon túl nem mertem nézni, mert ott is komplett szereplőváltás volt, a Downton Abbey-t egy résznél tovább nem bírtam nézni, A Shameless konkrétan idegesítő volt, pedig nagyon akartam szeretni... nagyon hosszú a lista.
Sajnos a Moone Boy is a csalódások közé fog kerülni, az egy résznél többet soha kategóriába, hiába a jó szereplők, meg a kedves történet, nekem ez nagyon nem a stílusom.
A történet arról szól, hogy van egy elvarázsolt kisfiú, akit állandóan szívatnak a többiek (és akinek kedvem szerint én is lekevernék két büdös nagy pofont, hogy őszinte legyek), és akinek van egy "elképzelt barátja", vagy felnőtt énje, vagy nem is tudom mi, ez lenne Chris O'Dowd, aki mindenféle tanáccsal látja el, és gondolom részről részre megoldanak valamilyen problémát.
Közben megismerjük a szülőket, meg az osztálytársakat, meg az idegesítő nővért, meg ilyesmik, minden megvan, ami egy ilyen családi jellegű sitcomhoz kell, elvileg vicces is lenne, de inkább mérhetetlenül mesterkéltnek tűnik... Szóval én személy szerint egy valamit tanácsolnék csak: kerüljétek messzire, és inkább imádkozzunk, hogy összejöjjön az IT Crowd: The Movie, vagy valami TV Special :)
2013. ápr. 22.
Death Valley 1x01: a Pilot után
Úgy látszik a zombis sorozatok nem nekem valók, vagy csak egyszerűen nem alkottak még olyat, ami tetszene, pedig alapvetően nagyon is tetszik a zsáner, csak valahogy nem azt kapom, amire számítok. A Death Valley ráadásul nem akar komolykodni, meg drámázni, mint a The Walking Dead, hanem egészen más oldalról közelíti meg a témát, és: humorizál.
Amikor először hallottam a Death Valley plotjáról, hogy egy zombis vígjátéksorozat, a helyi rendfenntartó erők szemszögéből - illetve a róluk forgató TV-stábról -, hát elismerően csettintettem, hogy márpedig ez rossz nem lehet. És tényleg, annyi potenciál van ebben az alapfelvetésben, hogy azt már nem nagyon lehet elrontani, de talán pont ezért volt nehéz dolga a készítőknek, mert bizony nem teljesen olyanra sikerült az alkotás, mint amilyen lehetett volna.
Én valami olyasmi baromkodást vártam a Death Valley-től, mint amit mondjuk az NTFS::SD:SUV::-ban látni. Annak például nincs egy komoly pillanata sem, és pont annyira elborult, hogy mindig kedvem legyen egy újabb tíz percet megnézni belőle. Ehhez képest a Death Valley-nél az első csalódást az okozta nálam, hogy konstatálnom kellett, ez egy 20 perces sitcom-hosszúság, ami már tíz perccel több, mint amire számítottam, másrészről pedig feleannyi poén sem volt benne, mint amit el tudtam volna képzelni. Egyébként lehet, hogy már túl magasan van az igényszintem, meg az ingerküszöböm is, de nem hiszem, hogy lett volna ötnél több poénos rész, amin elnevettem volna magam, és ez sem az a hangosan nevetős székről lefordulós fajta volt, hanem csak egy félhangos kuncogás.
Vérből persze nincs hiány, és alapvetően tényleg fejlődhet még a sorozat, benne van a potenciál, de így egy rész alapján bennem semmi nem indult meg, hogy még egy részt megnézzek. Először úgy gondoltam, szüneteltetem a dolgot még kicsit, hogy leülepedjen, most viszont már biztosan tudom, hogy soha még egy részt nem fogok megnézni belőle.
Kár.
Amikor először hallottam a Death Valley plotjáról, hogy egy zombis vígjátéksorozat, a helyi rendfenntartó erők szemszögéből - illetve a róluk forgató TV-stábról -, hát elismerően csettintettem, hogy márpedig ez rossz nem lehet. És tényleg, annyi potenciál van ebben az alapfelvetésben, hogy azt már nem nagyon lehet elrontani, de talán pont ezért volt nehéz dolga a készítőknek, mert bizony nem teljesen olyanra sikerült az alkotás, mint amilyen lehetett volna.
Én valami olyasmi baromkodást vártam a Death Valley-től, mint amit mondjuk az NTFS::SD:SUV::-ban látni. Annak például nincs egy komoly pillanata sem, és pont annyira elborult, hogy mindig kedvem legyen egy újabb tíz percet megnézni belőle. Ehhez képest a Death Valley-nél az első csalódást az okozta nálam, hogy konstatálnom kellett, ez egy 20 perces sitcom-hosszúság, ami már tíz perccel több, mint amire számítottam, másrészről pedig feleannyi poén sem volt benne, mint amit el tudtam volna képzelni. Egyébként lehet, hogy már túl magasan van az igényszintem, meg az ingerküszöböm is, de nem hiszem, hogy lett volna ötnél több poénos rész, amin elnevettem volna magam, és ez sem az a hangosan nevetős székről lefordulós fajta volt, hanem csak egy félhangos kuncogás.
Vérből persze nincs hiány, és alapvetően tényleg fejlődhet még a sorozat, benne van a potenciál, de így egy rész alapján bennem semmi nem indult meg, hogy még egy részt megnézzek. Először úgy gondoltam, szüneteltetem a dolgot még kicsit, hogy leülepedjen, most viszont már biztosan tudom, hogy soha még egy részt nem fogok megnézni belőle.
Kár.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)