2013. febr. 5.

Legit: 3 rész után

Az előző bejegyzéshez némiképp kapcsolódva szintén egy friss húst veszek górcső alá, sőt, még az is hasonlóság, hogy ugyanaz a csatorna. Ebben viszont azt hiszem ki is merültünk, mert bár szar ez is, de teljesen másképpen.
Az Americans-nál azt például elfelejtettem megemlíteni, hogy az egy olyan sorozat, amelyik igyekszik a legkomolyabban venni magát, semmi mosolyra görbült száj, semmi humoros félbetét, ez kéremszépen itt cold war, ne várjunk mást. Talán emiatt is olyan csalódást keltő, hogy ezzel együtt sem tudott feszültséget teremteni...
Na de hagyjuk ezt, most nem erről van szó, hanem egy Ausztráliából emigrált stand-up-os jófej bácsi sorozatáról, aki viszont sajnos bármennyire is erőlködik, magyar szemmel nézve sajnos mégsem olyan jófej. Legalábbis az én magyar szememmel nézve.
A Legit, mint sorozat a Wilfred-del állítható párba leginkább, amiről nemrég írtam is. Annál is inkább, mert abban is egy ausztrál színész játssza a főszerepet, de még annál is inkább, mert abban is az altesti/polgárpukkasztó és meglepő(nek szánt) poénok is szituációk alkotják a velőt.
Na de térjünk a konkrétumokra: egy sitcomnak mondjuk őszintén szólva nincs túl nagy szüksége alaptörténetre, vagy bármiféle storyline-ra, anélkül is teljesen működőképes, hát ebben sincs sok - ilyen téren sem kell sokat várni tőle :) De azért mégis írok az alapszituációról: szóval adott egy tuskó, igazi paraszt arc, aki elhatározza, hogy megpróbál jó útra térni, és ezt úgy látja megvalósíthatónak, ha a haverja mozgássérült testvérét pesztrálgatja. Nettó faszság.
Az első részben még el is ment, mondom megnézem, mi lesz a továbbiakban, de aztán ugyanerről volt szó a második részben, és a harmadikban is.
Szóval adottak a mozgássérült-faszkodás poénok, és adottak a hányós-fingós-baszós poénok. Inkább ez utóbbi. Namost ezeknek az lenne a célja, hogy kurvára polgárpukkasztók, meg kiakasztók, meg iszonyú MENŐK legyenek, de ami kijött belőle, az inkább fárasztó, izzadtságszagú, és BÉNA.
Merthogy mi történt? Az első részben elviszik kurvázni a srácot (nnnnna, mekkora poén), a másodikban egy hatalmas bulit szerveznek neki, úgy, hogy kiszöktetik az otthonból, ahol lakik, a harmadikban meg chat-en keresztül próbálnak csajt szerezni neki. Ez kb egy zs-kategóriás sitcom plot-ja, amit egy jobb világban három rész után elkaszálnak, namost a nézettségi adatokat nem ismerem, de ha az embereknek van egy kis eszük, akkor ilyen NEM NÉZNEK.
Ti se tegyétek, ha jót akartok magatoknak, én se teszem tovább, és mélységesen szégyenlem magam, amiért idáig tettem.

2013. febr. 4.

The Americans 1x01: a Pilot után

A The Americans egyébként egy annyira friss sorozat, hogy még ha akarnék se tudnék a többi részéről írni, mert még nem jöttek ki.
Ez egy olyan sorozat, amit nagyon vártam, és most nagyon sajnálom, hogy olyan lett amilyen, nem tudnám rászánni magam, hogy még egy részt megnézzek belőle. Pedig kegyetlenül sok minden van, ami miatt bejöhetne, vegyük csak végig:
- adott az alapszituáció: két KGB-s ügynök életét követhetjük nyomon a hidegháborús Amerikában, akik már 15 éve az országban élnek, és senki nem tudja róluk, hogy kicsodák (egy férfi és egy nő, fedősztorijuk szerint házasok, és van két gyerekük is, hogy pontosan emellett mit dolgoznak, az számomra nem derült ki)
- jön a bonyodalom: a szomszédba egy FBI ügynök jön, aki kifejezetten kémelhárítási dolgokra van kiképezve
- az FBI berkein belül is sokkal erősebben elkezdik felkutatni a KGB-s beépített ügynököket egy incidens miatt
- maga a kor: '80-as évek, retró világ, nyomasztó, fojtott hangulat, pattanásig feszített húrok
- kábeles sorozat (FX, jól mondom?), ergó nem kell félni, hogy valami network faszság elviszi...

Hát ezek a kiindulópontok, a pilotban nagyjából ezeket fejtik ki, illetve van egy szintén szovjet ügynök, akit foglyul ejt a páros, mert elárulta őket, pár napig a kocsijuk csomagtartójában tartják, és dilemmáznak, hogy mi legyen vele, végül megölik, és elássák (ha jól emlékszem). Közben egy belső feszültség is megjelenik, a pár férfitagja pedzegeti, hogy ugyan miért nem szállnak ki ebből az egészből, és élik az amerikai átlagcsaládok életét, ezek nélkül a hidegháborús feszkók nélkül, de a csaj annyira kőkemény komcsi, hogy még a tekintetével is át bírná szúrni a fószert, ha nagyon akarná.
Természetesen a gyerekeknek ebből nem jön le semmi, annyira "titkos" az egész, hogy ők tényleg azt hiszik, hogy egy amerikai kertvárosi átlagszülők átlagos csemetéi.
Közben kapunk pár flashback-et a trainingből, meg az első találkozásból, beköltözésből, ilyesmi.
Hogy miért nem tetszett a pilot, és miért nem vagyok hajlandó egyetlenegy további epizódnyi  esélyt sem adni neki?
Én nem vagyok az az ember, aki csak a pörgős, gyors tempós akciódús sorozatokat szereti, sőt, én kifejezetten szeretem a lassúságot, de ez a The Americans olyan szinten unalmas volt, hogy alig bírtam ki - és nem, nem azért, mert hosszú, én szokva vagyok a 60 perces epizódokhoz, brit drámákon, meg HBO sorozatokon edződtem.
Ez a pilot valami olyan szinten lagymatag - nem tudok rá jobb szót -, hogy az már fáj, onnantól kezdve, hogy az elején a csaj leszopja a szenátort, vagy kit (annyira erőltetett kezdés ez szerintem),  odáig, hogy az FBI ügynök betör a garázsba, és kutatja a nyomokat, amiket addigra már eltüntettek, de azért a szemfüles főszereplő ott bujkál a sötétben egy pisztollyal just in case. Most komolyan, ez akart feszültség lenni? (ja, egy nagy SPOILER ALERT feliratot a poszt elé képzeljetek el, köszi).
Szóval annyira, de annyira hiányzott ebből a részből a kraft, a tökösség, a hangulat, a feeling, hogy az valami borzasztó. Vérszegény volt, sápatag, olyan "semmilyen", mint amikor megnézel egy barátok köztöt. Vagy tízet egymás után. Nem, nekem ez nagyon nem tudta azt adni, amit vártam, egyáltalán a kort sem sikerült belőni szerintem, nem volt benne semmi Vadászat a Vörös Októberre-s, semmi Good Night and Good Luck-os, semmi The Good Shepard-os...
Tudom, a nagy hidegháborús/kémfimekhez nehéz felérni, nem is lehet igazán, meghát minek is hasonlítanánk ilyenekhez, de nekem meg az a félelmem, hogy ez a sorozat olyan, mintha ki lenne herélve, nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen felütés, egy ilyen kezdet után bármi jobb következhetne. Nem adok neki sok esélyt a túlélésre!