Mindenki által hypeolt sorozat volt, mert aki esetleg valaha is szerette a vámpíros sztorikat, az mostanában végképp kiábrándul ebből a műfajból a taknyos-buzis ultragagyi Alkonyat és társai után, viszont az embernek hiányérzete van, hova lehet nyúlni? ZOMBIK!!! Ez a varázsszó, ezt biztos nem basszák úgy el, nem ilyen romantikus giccsparádét csinálnak belőle, hanem tényleg fröcsögni fog a vér, folynak a belek és repkednek az agyvelők – mi meg lefossuk a bokánkat a monitor előtt.
Valami ilyesmit ígért a Walking Dead – már az olyan n00b balfaszoknak mint én, aki nem olvas képregényt -, de nekem azért már akkor világos volt, amikor még egy kockát sem láttam belőle, hogy ez nem egészen így fog történni.
Arra viszont nem számítottam, hogy ilyen szinten mást kapok, hogy ennyire elkúrják tényleg amit el lehet.
Egy kicsit a sztoriról, akinek esetleg nem rémlene: kapunk egy jó kis zombiapokaliptikus kezdést, ahogy az már egy jó sorozatnál lenni szokott a Lost óta, egy csomó megválaszolnivaló kérdéssel. Tehát kb semmit nem tudunk, a főszereplő szemén keresztül nézve, aki még valamikor egy lőtt sebbel feküdt be a kórházba (rendőr a csórikám, ezt azért jó tisztázni az elején), és arra ébred, hogy le se szarja senki, és egyáltalán a kórház olyan, mintha valami idegbeteg állat összebaszott volna mindent a folyosón, és mellé még pár embert a belüknél fogva is végighúzott volna… Aztán persze rájön, hogy itt valami zombiság van a dologban, és szépen elindul megkeresni a túlélőket – elsősorban a családját, akit közben legjobb barátja és kollégája kezdett el pátyolgati, főleg az asszonykát, és egy nomád táborban élnek messze mindenkitől – legalábbis ez a terv. Persze összefutnak a szálak, aztán meg a zombik is odatalálnak, így megint arrébb kell kotródniuk, végső ötletként pedig a szuperbiztos laborba menekülnek, ahol talán valami ellenszérumot vagy miafaszt tudnának szerezni, de persze ott is levegőbe repül minden, és marad a teljes kilátástalanság – meg az izgalom (már akinek), hogy vajon mi lesz a második évadban.
Hátszóval az ember csak vakarja a fejét, hogy akkor most mi is történt, mert ez nem derül ki egyáltalán…? Persze kurvaérdekes ahogy vinnyognak a túlélők, meg azon filóznak, hogy kinek mi hiányzik jobban a „régi” világból, de… álljunk csak meg. Ja, hogy ez egyáltalán nem érdekes, hanem sokkal inkább kurva unalmas! Áááá. Ja és hogy ebből áll a sorozat 90 százalékban? Na így talán már érthető, hogy miért vannak olyan sokan felbaszva, és kukázzák egyből a sorozatot a hat rész után (még szerencse, hogy első körre csak ennyit csináltak komolyan mondom). Mert igen, erről van szó, egy-ké tökéletesen érdektelen monológ vagy dialógus közé befurakodik valahogy valami kis hörgés, meg vonszolgatás, meg sápadt zombik, de valahogy ez nagyon nem az igazi. Valahogy ez nekem kurva kevés volt, és lehet, hogy tényleg én vagyok a fasz és nem érzem át a drámaiságát ennek az egésznek, de nekem ez kurvára nem klappolt. Ez a sorozat nagyon olcsó dráma, nagyon közhelyes, és nagyon sablonos, és most nem is a zombis sablonokra gondolok, mert azzal még valamennyire kreatívan bántak, hanem az emberi oldalt megmutató drámai szituációk sablonjaira, mint az összeverekedő bandák, a barátság megromlása a nő miatt, az elégedetlenkedők kirekesztése meg ilyenek. Az hogy van, hogy egy szereplő sem lett szimpatikus, és ha lenne egy olyan rész, ahol mindegyiknek kitépnék a máját és azzal fociznának a zombik akkor csak egy jót nevetnék rajta?? Hogy senki, de senki nincs, akinek a hiánya csak egy kicsit is fájna? Hogy a sorozat nézése közben nem az embereknek drukkolok, hanem a zombiknak, hogy irtsák ki ezt az egész bagázst?
Na ez az, ami miatt inkább nem nézem tovább, és leszarom, hogy mekkora kult a képregény, az sem érdekel, és lehet, hogy ezzel az egész zombi zsánerrel van bajom, nem tudom. De nekem nem az a baj, hogy megalszik a tej a számban, amiért nincs akció, hanem, hogy megalszik a tej a számban, mert olyan felszínes az egész sorozat ha akció van, ha beszélgetés, ha menekülés. Kurvára össze kéne magukat szedni a készítőknek, mert ez eddig egy nagy lapát lószar, amiből mint tudjuk, nem lehet várat építeni, ők mégis ezt akarják…
Na de mindegy is, ez csak egy vélemény, a nép meg állítólag odavolt érte annyian nézték a TV-t, úgyhogy ha ők szeretik, akkor miért nem, én meg keresek valami mást… Hátha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése