Ez az a sorozat, amit a Netflix ad, az a csatorna, ami igazából nem is csatorna, hanem filmkölcsönzéssel foglalkozó online bolt, csak igazából most rájöttek, hogy lehet, hogy a sorozatgyártásban meg a saját tartalomban még nagyobb pénz van. Hát egy valami biztos, én innen ismerem őket, de, hogy belőlem pénzt nem kaparnak ki, az is biztos, már csak azért sem, mert Európában ez a cucc nem működik – legalábbis tudtommal.
Azzal viszont, hogy online stream-elve adják ezt a műsort, megszerezni is kicsit nehezebb volt, nem olyan méretben, meg minőségben, meg vicces beleégetett norvég felirattal csak. De ezek a technikai részletek most nem fontosak.
Ha még valaki nem tudná, ez az a sorozat, aminek a főszereplője az a Steve van Zandt, aki a Maffiózók Silvio Dantéja volt. Ha valakinek ez nem rémlik, akkor a sorozat még kevésbé fogja érdekelni szerintem, én legalábbis konkrétan ezért vállalkoztam rá, hogy megnézem az első részt legalább. De többet azt hiszem nem fogok sajnos… Nem, nem ringattam magam abba az álomba, hogy csak egy kicsit is Maffiózók-szerű sorozatot fogunk itt mi most kapni, ahhoz sajnos ez az egy szereplő amúgy is túl kevés lenne, de azért titokban mégis reménykedtem, hogy jó lesz a cucc. Legalább vicces, az az oldal a maffiatörténetekből úgyis hiányzik általában.
Hát sajnos ebből is. Mert bár banálisnak elég banális a történet, és adja magát, hogy furcsa, kicsavart szituációkba keveredjen a főhős, valahogy mégis olyan langyos marad az egész, valami olyasmi, amiről úgy éreztem, hogy 28 percben is elfért volna akár, kicsit mintha kínlódtak volna vele, hogy azt a tetves 45 percet hogyan is töltsék ki.
Mi is az alap: adott egy kőkemény igazi nagykutya maffiózó, akinek meghal valami bandatársa, emiatt az ő élete is veszélybe kerül, konkrétan le akarják lőni, de csak a kutyája döglik bele (amit egyébként faszán ki lehetett volna hagyni a részből, mert olyan komolytalanná tette az egészet). Erre aztán – kicsit váratlan fordulat, személy szerint elég kidolgozatlannak éreztem – megfáradt hősünk szépen találkozót kér az FBI-tól, és mindent bevall, cserébe helyezzék el a tanúvédelmi programban, és vigyék el Lillehammer-be, mert azt a téli olimpiát ami ott volt, ő nagyon szerette, és azóta tetszik neki az a hely. Na most először is: a tanú mondja meg, hogy hova akar menni? Ez szerintem kibaszott hülyeség, másodszor is, az nem poénos, hogy a főhős Lilyhammer-t mond Lillehammer helyett, de ez az ő dolguk. Mellesleg ilyen poénokkal van tele az egész, amit inkább érzek kínosnak, vagy feszengősnek, mint viccesnek, nem utolsósorban a bénán eljátszott szituációk miatt. PL (spoiler alert) amikor reggel talál egy birkafejet a háza előtt – ugye a Keresztapa utalás -, és már kezd beszarni, amikor a szomszéd rendőrnő (!) felveszi, hogy „ja, akkor itt esett ki”. Szerintem ezt meg lehetett volna csinálni jóra, de mégis béna lett.
Ja, folytatom a sztorimesélést: hősünk valóban kimegy Lillehammerbe, ahol persze folytatni akarja kis stiklijeit, először is egy bárt nyitni, gondolom pénzmosónak (a lé Bada Bing), de ezt meghiusítani látszik a munkaügyis, akit aztán jól megzsarol valami gruppenszexes fényképekkel, meg aztán ismerkedik ott a helyiekkel, és szervezi a maga kis bűnbandáját, mindent az elejéről.
Tök jól lehetett volna ezt csinálni, de tényleg egyrészt van Zandt mellett semmilyen karakteres színész nincsen, így ő vinné el a vállán a sorozatot, amire sajnos nem elég fajsúlyos, másrészt meg tök béna kis hülyeségeken siklik el az egész sorozat, próbál kedves lenni, de igazából csak olyan semmilyen langyos hülyeség az egész. Szóval olyan igazi kellemes szerethető sorozat, másrészt meg ki akar szerethető maffiasorozatot?
Csalódás volt, vártam valamit, de tényleg csak egy megfáradt, lestrapált maffiózót kaptam, akit mondjuk ha néhanapján meglátogatna Tony Soprano, akkor biztos fasza dolgokat csinálnának együtt, de így egyedül csak szerencsétlenkedik ott a norvég télben – azt hiszem én magára is hagyom ezen a ponton…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése