Awake 1x01: a pilot után

Friss az élmény, most kell gyorsan leírni…

Olvastam sok helyen az Awake című sorozatról, aminek eddig mindösszesen egy epizódja ment le, tehát mindenki ez alapján írta meg véleményét – természetesen én is ezt fogom tenni.

Valamilyen oknál fogva a sorozatrajongók többségének gyengéje a high-concept, mint olyan, ennek okait azt hiszem soha nem fogom tudni megérteni. Valószínűleg azért, mert ezek azok a sorozatok, amikről a legtöbbet lehet beszélni másokkal, amiken a legtöbbet lehet agyalni, foglalkozni vele, találgatni, mi lesz a következő részben. Végülis valahol ez adta a sorozatoknak azt a nagy lökést, úgy értem a sorozatgyártásnak azt a lökést, ami miatt manapság még a csapból is a Lost, a True Blood, a Vampire Diaries, a Mentalist, a Castle, a CSI, az NCIS, meg a kismillió ilyen-olyan minőségű, de minden esetben igazi fanatikus rajongótáborral rendelkező sorozat folyik.

Nekem valahogy ez a fajta történetmesélés sose jött be. Pedig Isten látja lelkem, én becsülettel próbálkoztam (mint azon is, hogy megszeressem a sör ízét, sajnos eddig hasonlóan sikertelenül): megnéztem a Lost teljes első évadát böcsülettel (bár az egész egy félreértésből indult, ugyanis akkor még igazi kis kezdőként – ez már iszonyú régen volt, de komolyan, már több, mint 6 éve – azt hittem, hogy a Band of Brothers az a sorozat, amit kiírnak nekem DVD-re, szóval valami háborús cuccot vártam, aztán csodálkoztam, hogy ez nem az), megnéztem 10 részt a Prison Break-ből, és két és fél évadot (!) a Heroes-ból. Sőt, nem tanultam az esetből, és a Flash Forward-ból is néztem vagy 4-5 részt, most pedig az Awake – hát nem kerül el a hype, sajnos nem (egyébként a Game of Thrones-ból is megnéztem a pilot-ot, de az nem klasszikusan high concept talán).

Ki lehet találni, hogy ezek után sajnos most sem találtam meg az etalon sorozatot, pedig előtte három helyen is valami hihetetlen túláradóan pozitív kritikát olvastam, elenyészőek és komolyan nem vehetőek voltak a becsmérlő kommentek is. És ez azóta sem változott, még ma is olvastam egy istenítést, hogy ez egy mekkora überfasza sorozat a kitalálójától kezdve a forgatókönyvírón keresztül az összes szereplőig. Mekkora potenciál van benne, mekkora jó volt az alapsztori már akkor is, amikor még csak papíron értesültünk róla… Hát behányok komolyan.

Persze értem, hogy sokaknak miért tetszik, ezt már a bevezetőben leírtam, de nekem ez akkor is sok. Ez túl jó. Ez volt a véleményem a megnézés előtt is, és utána még inkább ezt gondolom. Gyerekek, ez nagyon messze van a kurvajótól, ennél még az Elnök emberei pilotja is jobban tetszett, és csak amiatt végignéztem a 154 részt, pedig már a kezdetek kezdetétől tudtam, hogy ez nem igazán a nekem fekvő sorozat. Namost ha valami ütőset dobtak volna össze ennél a sorozatnál, akkor talán mondtam volna azt, hogy „bár nem szeretem a high-concept-nyomozós-faszságokat, de ennél még maradok pár részre/évadra”, szóval én igazán meggyőzhető vagyok ilyen szempontból, és nem vagyok semmi jó elrontója, de ez nem volt jó. Ezután nem úgy álltam fel, hogy ha lenne még egy rész, akkor azonnal indítanám. Nem, úgy álltam fel, hogy: Ácsi, üljünk csak vissza! Elfelejtettem megnyomni a shift+delete-t! És gondolkozás nélkül visszaültem.

Tudom, hogy sok a szöveg, és fárasztó végigolvasni, és még képeket sem rakok bele soha, de higgyétek el, megéri, maradjatok. Most mesélem csak el a sztorit.

Szóval adott egy csávó, aki történetesen rendőr, ráadásul valami nagykutya is viszonylag, mert mindig öltönyben megy helyszínelni, meghát a kora is megvan hozzá. A főnökei annyira nem szeretik, mert kicsit gyanús, de ez a szál nem lett különösebben kifejtve. Ami sokkal lényegesebb, hogy van egy fia, meg egy felesége, akikkel autóbalesetet szenvednek, ezután pedig főhősünk kicsit furcsa helyzetbe kerül, ugyanis egyik nap a feleségével van és a gyereke halt meg, másnap meg a srác van vele, és a csaj halt meg. Értitek, mintha két különböző (párhuzamos) világban élne, neki király, mert senkit sem kell meggyászolnia, a többiek viszont kurvára nem értik, hogy mi van, és attól félnek, valami bekattant a fejében. Mindkét világban egy-egy pszichiáternek fejti ki ezt a problémát, így ismerkedik meg vele a néző is. Közben meg mindkét világban megold egy bűntényt, amikre a nyomokat a másik világban „kapja”, így aztán senki nem érti, hogy miért tudott egy csomó mindent „előre”, és ez csak még jobban megrémít mindenkit.

Megmondom őszintén, papíron tényleg lehet, hogy jól hangzik, sőt, én magam is el tudtam képzelni, hogy ebből valami jó is kisülhet – hát persze, ezért ültem le megnézni. Így utólag azt tudom mondani, hogy szerintem ha nem vennék ennyire kurva komolyan magukat, hanem valami csak egy fokkal poénosabb oldaláról közelítették volna meg, akkor lehet, hogy még jó is lenne. Így persze, hogy dráma, csak megy benne a drámázás folyamatosan, jajj, meghalt a fiam, jajj meghalt a feleségem, jajj meghalt anya, jajj, biztos nem tudom feldolgozni a sokkot, jajj, két világban élek egyszerre, és különben is miafasz???? Persze a néző találgathat, hogy tényleg, akkor most valójában hogy is van ez az egész? Jöhetnek az okosabbnál okosabb elméletek, várjuk a lezárást, hogy majd minden kérdésre választ kapunk – és nem tanulunk a korábbiakból :) Valójában tökmindegy a válasz, és ez a baj, hogy engem is teljesen hidegen hagyott a sorozat, nem tudom utálni, mert tényleg viszonylag izgalmas az alapfelállás, de nem tudom szeretni sem, mert rohadtul nem érdekel a szenvedés, az analizálás, a nyomozgatás, a családi dráma, meg semmi, amit ebbe a sorozatba valószínűleg bele fognak pakolni… Hát ezért nem nézek meg több részt.

A színészi játékról… hát nem tudom, de nekem a pszichológusok rohadtul nem voltak meggyőzőek. Jó pszichológus a TV-ben például Jennifer Melfi szerintem (Sopranos), ott eléggé kimerítették a pszichológia témakörét, vagy jó még a Six Feet Under-ben az egyik csaj anyja… De ezek nem voltak jók. Valahogy nekem a tempó sem tetszett, olyan „szorítsunk be mindent az első részbe” érzésem volt, lehet, hogy már én vagyok öreg, de szerintem ennél lehetett volna lassabban is adagolni a dolgokat (jó persze, tudom pilot, bele kell adni mindent…), vagy ha nem is lassabban, akkor legalább kevesebbet. Mert így olyan zsúfolt volt – adjuk meg az alapokat is, de legyen benne nyomozás is; bontsuk ki a pszichológusos jeleneteket, de azért legyen benne családi drámázás is… Szóval nekem ez így sok volt, csak a klasszikust tudom idézni, hogy a kevesebb néha több. És tényleg. Nem kell mindent egyből.

Persze összességében azt mondom, hogy az igazi high-concept fanoknak most lesz mire verni egy ideig azt hiszem (ezt de csúnyán fogalmaztam…), de akinek eddig nem jött be a műfaj, annak üzenem: ez sem fog ecsém, hiába minden, nem kell mindent beszopni, írhat más akármit, ez nem nekünk való. Persze egy részt biztos megér, hogy tudd majd két év múlva (amikor hazánkba is eléri a népeket az anyag), hogy miről beszélgetnek a buszon a menő csávók, de tovább nem érdemes menni vele. Ha már tényleg ennyi mindent igyekeztek itt elsütni, akkor erősen kétlem, hogy ne az első rész legyen a legjobb – ergo a többi már csak rosszabb lesz :(