Már ez a cím maga is megérdemelne egy – stílusosan – szájbaverést, de nem ezzel akartam kezdeni.
Először is: ez az első magyar sorozat, amiért billentyűzetet ragadok, szóval ez igazán jeles alkalom. Másodszor: tudom, tudom, szegény magyar sorozatgyártásunk amúgy is egy iszonyatosan nagy szarkupacból próbál építkezni, amelyet az utóbbi kb húsz évben olyan jeles alkotásokkal építettünk ki, mint az örökbecsű Szomszédok, a Família Kft., vagy a Kisváros, amik persze az idő, és a nosztalgia miatt kellemesebbnél kellemesebb emlékeket idéznek fel bennünk, de azért ha őszinték akarunk lenni magunkhoz, és újranézünk egy-egy ilyen sorozatból egy epizódot, akkor sikítva tépjük a hajunkat. Mert ez már akkor sem állta meg a helyét, és most még sokkal kevésbé állja meg, és persze lehet, hogy valaki inkább csak csendesen kuncog magában, hogy ekkora faszságot hogy lehetett TV-re vinni, de akkor is a legalkalmasabb szó a hazai televíziós iparra nem a szórakoztató, hanem a szánalmas.
A Szájhősök egy újabb nagyszerű próbálkozás, ami sajnos megint csak azt a gondolatot erősíti meg bennem, hogy iszonyú hosszú utat kell még bejárnunk gyerekek. Mert ez harmatgyenge volt, első percétől az utolsóig. Megvalósításában már egészen profi, úgy értem szép a kép, egész jók a díszletek, a vágást csak dicsérni tudom (és nem elsősorban az undorítóan sok flashback miatt), az operatőri munkát is, meg valamennyire a dramaturg is megállta a helyét. Amiben még mindig mérföldekkel a „nagyok” mögött vagyunk, a legócskább amerikai sorozat legutolsó mellékszereplőcskéje mögött, az a színészi játék, és a forgatókönyv összetétele. Egyszerűen valahogy a magyar színészek nem tudják levetkőzni azt a mérhetetlen színpadi modorosságot, és manírosságot, ami TV-ben egyszerűen hiteltelen és nevetséges – hogy ne használjam ismét a szánalmas szót. Ez ide nem illik, nem kell, nem fér el, nem fér össze a dolgokkal, életszerűtlen, mesterkélt, megjátszott lesz, hitelét veszti, a végeredmény pedig egy nézhetetlen szarrakás, ahol nem a poénok miatt nevetek fel néha hangosan, hanem kínomban, mert már annyira SOK. És ebben az esetben én el is felejteném nemzetünk „nagy színészeit”, mert sajnos bennük van meg leginkább ez a színpadias rögzültség, ide frissesség kell, új generáció, valaki, akiket még nem fertőzött meg ez az egész. De majd erre még visszatérek.
Kicsit elragadtattam magam, pedig azzal akartam kezdeni, hogy a sztori pedig nem is tűnt olyan rossznak. Most kifejezetten valami könnyed dolgot vártam, pedig egyáltalán nem az lett, valami súlyosat akartak kihozni belőle, viszont nem ez sikerült, az izzadságszag viszont végig érződött. Az pedig kellemetlen, és ott már hiába a sok púder. Szóval a történet: adott egy énekes, aki furcsa úton, de belekeveredik a budapesti éjszakai mulató-életbe, pia-csajok satöbbi, a zenekar vezetője „fedezi fel”, aztán később egy jóval módosabb bár tulajdonosa is felfigyel rá, el akarja happolni, főhősünk viszont kitart az igazi barátai mellett végül. Pont olyan szirupos volt, mint ahogy ezt leírtam. És egyébként mondom, ebben lenne lehetőség, de egyáltalán nem olyan irány mutatkozik, ami bármi jóval is kecsegtetne.
Először is: számomra felfoghatatlan, hogy az énekes sármőr szerepére, aki olyan fergeteges hangulatot csinál már a meghallgatásán is, hogy mindenki maga alé hugyozik, nem mellesleg pedig az összes jócsaj utána döglik, és szépen sorban meg is húzza mindet; szóval egy ilyen szerepre miért egy köpcös, kopaszodó, pocakosodó, középkorú színészt választanak?? Komolyan ennyire nincs senki, aki vállalta volna a szerepet? Nekem ez annyira nem volt életszerű, hogy a szilikoncsöcsös szőke kis ribanc mitől kezd el olvadni a műszál a bugyijában, amikor meglátja ezt a csávót? Ez engem annyira sokkolt, hogy nem is nagyon tudtam túllépni a többi mozzanatra, pedig van még bőven, és akkor már most írom, hogy spoileres leszek.
Szóval már a bemutatkozás: az énekes épp a verőemberek elől menekül, mert a főnöke feleségével töltötte a délutánját, amikor elbújik (!) a mulató bárjában, rohanás közben orrba baszva a korábbi énekest. Természetesen a zongorista úgy csinál, mintha nem látta volna, eltereli a verőlegényeket, majd felajánlja énekesünknek, hogy ugyan, mutassa már meg a tehetségét. Hát, hogyhogy nem, egy istenadta aranytorkú eltondzsón bújt meg benne, egyből összegyűl az egész személyzet egy spontán délutáni táncestre. Ez a jelenet olyan szinten pofont érdemelne, hogy azt el sem tudom mondani. És nem ez volt a leggázabb. Azt gondolom mondanom sem kell, hogy a csávó NEM tud énekelni, olyan erőltetett a hangszíne, meg az egész előadásmódja, hogy még az aluljáróban is csak belerúgnának, ha meghallaná valaki, a Megasztárban a bikicsunáj szintű versenyzőkkel menne egy szinten. Tényleg fos, és ez egy kifejezetten zenés sorozatban szerintem übergáz. A teljesség igénye nélkül volt még egy – szavakat nem is találok -, minősíthetetlenül tré pókeres jelenet, mely után a mester egy szál semmiben volt kénytelen előadni a Helló tourist-ot (ezt Hajós András egyébként hogy’ engedhette meg???); Reviczky Gábor kritikán aluli színészi játékkal adta a részegest, ami mondjuk egy Szeszélyes évszakok végefőcím-poénblokkban még elment volna Antal Imrével (nyugodjon békében), de ebben a filmben kurvára gáz volt. Pontosan ilyesmikről beszéltem, amikor a régi motoros színészekről volt szó… Reviczky pont az az ember, aki már annyi karaktert eljátszott, hogy asse tudja, mikor színészkedik, és mikor nem, és ebben a filmben kurvára csak az jött le, hogy ő most színészkedik, egy őszinte arcrezdülést nem láttam rajta, és ez engem iszonyatosan tud zavarni.
Aki nem bírja a zenei betéteket, az bele se nézzen, amit a szőke bögyös nyomott, az még szerintem mondjuk a jobbik eset volt, a többi tényleg minősíthetetlen, a WC-ben agresszívoskodó „részegen ki visz majd hazá”-tól kezdve a már említett hellótourist-on át a csövesekkel brillírozó „azért vannak a jóbarátok”-ig. Tényleg szájbaverést érdemelnének egyenként ezekért a jelenetekért a készítők.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése