A The Newsroom egy olyan sorozat, aminek végignéztem a teljes első évadát, és Aaron Sorkin már másodszor baszta át a fejem ugyanazzal az ócska trükkel... Na de miről is van szó:
Aaron Sorkin nevével először a nagysikerű Az elnök emberei kapcsán találkoztam - mint talán sokan mások is. Nagy reményeket fűztem a sorozathoz, hiszen mindenhol szuperlatívuszokban beszélnek róla, éshát nem szerettem volna, ha az az ELŐRE letöltött hét évad egy mozdulattal a kukában landolna... Az elnök emberei első része gyakorlatilag Sorkin írói, sorozatkészítői módszerének esszenciája, benne van minden, ami fémjelzi a mester munkásságát (elismerem igen, hogy mester az öreg, még ha ez a vélemény a későbbiekben némiképp árnyaltabbá válik is a felszínesebb olvasó számára): sok-sok hiperintelligens, naprakész, sőt ugrásra kész okos és szép karakter, egy megoldhatatlannak tűnő konfliktus, mely az epizód végére szépen elsimul, pár borzasztóan megpörgetett és megcsavart szópárbaj és dialógus, kristálytiszta jellemábrázolás, kulisszák mögé látás, egy óriási adag pátosz és nem kevesebb patriotizmus. Ezt megfelelő arányban adagolja aztán részről részre, nagyjából hasonlóan, de mégis úgy, hogy a néző ne unja meg.
Sorkin mindig egy idealizált világot fest le, és nekem pont ez a realitást nélkülöző látásmódja tette be a kaput, és hiába tetszett iszonyúan az első rész, az évad végére már tudtam, hogy ez sajnos nem az én sorozatom... Miről beszélek most? Az elnök emberei-ről, de ugyanúgy mondhatnám azt is, hogy a Newsroom-ról. Csak míg Az elnök emberei-nek végül megnéztem mind a 154 részét (három felkiáltójel), addig a Newsroom-nál már tudom, hogy nem szabad folytatni, mert NEM FOG TETSZENI. Sajnos ez van, nem utálom, nem gyűlölöm, sőt, azt az időt sem értékelem elveszettnek, amit a West Wing-gel töltöttem, mert egy új világot nyitott meg számomra gyakorlatilag, mégis az a sajnálatos tapasztalat, hogy nekem Sorkin nem jön be, és mivel ő maga nem tud megváltozni (ezt számos egykaptafára menő sorozatával bizonyította), ezért nekem kell: nem szabad nézni őt.
De térjünk valóban konkrétan a Newsroom-ra. Ez a sorozat elvarázsolt, beszippantott. Rosszul mondom: a sorozat első része. Rosszul mondom: a sorozat cold openje, igen, az a röpke tíz perce. Olyannyira, hogy (és ilyet igazán ritkán csinálok) ezt a jelenetsort kétszer is megnéztem egymás után, annyira tetszett (egyébként a sorozattól függetlenül ezt másnak is ajánlom, csak a főcímig nézzétek meg, aztán gyorsan olvassátok el, hogy utána mi történik, mert arra már nem érdemes időt pazarolni). A Sorkin-klisé itt is megvan: benn vagyunk a kulisszák mögött, csak most éppen nem világpolitikát csinálunk, hanem egy fiktív hírműsort, vadásszuk a híreket, van egy arrogáns műsorvezetőnk, egy gyártásvezető (vagy mi), akik ketten egyébként utálják egymást (meg is van a kémia), pár kulimunkás gyakornok, akik persze dátumra, mikor fog lemenni a nap Nigériában (néha Sorkin már saját magát is kifigurázza egyes jelenetekben, ezt mondjuk jó volt látni), és kész a sorozat. Közben szó van erkölcsről, politikai összeesküvésekről (mert az azért kell), elvekről, igazság és hazugság kérdéséről... Csak a szokásos alapvetések.
Ugye, hogy jól hangzik a dolog? Mert egyébként tényleg jó az alapfelütés, a felvezetés, az ötlet, iszonyú profi a megvalósítás (nem akarom nagyon dicsérni az HBO-t, mert nincsenek rászorulva, de ezt azért megint összerakták rendesen, na), JÓK A SZÍNÉSZEK (csak azért caps lock-ozok, mert ezt ma már nagyon meg kell becsülni a sorozatokban, olyan lehangoló dolgokat látni néha), VAN FORGATÓKÖNYV (szintén nem utolsó szempont, hiszen, ha valamit tud Sorkin, akkor az az írás), és van történet is :) El vagyunk kényeztetve, azt gondolhatnánk, de akkor mégis mit keres ez a sorozat ebben a blogban? Akkor talán valami mégiscsak hibádzik netalán? Ugye nem...?
Hát de. És nem az, ami a West Wing-ben. Meg lehetett volna csinálni ezt a sorozatot úgy, hogy egy rész egy hír, és, hogy mindig ők kerülnek ki győztesen, az igazság bajnokai, akik leleplezik ezt a korrupt világot, és megmutatják, hogy mi folyik itt, satöbbi, satöbbi. Ezt még elnéztük volna, ezt már ismerjük legalább, nem reális, de Istenem, legalább jó nézni.
De neeeeem, valamiért ez nem volt elég. Hogy miért, azt nem tudom pontosan, ki volt az erősebb, kinek kellett engedni. Én sajnos azon a véleményen vagyok, hogy Sorkin maga piszkított oda, hiszen ennek az embernek diktálni ki merne? Amit ő megalkot, az úgy van, ha valaki, akkor ő biztos tudatosan csinálja, amit csinál, nem hagyná, hogy gecizzenek vele. Legalábbis velem ezt frankón elhitette.
Szóval azt csinálta ez az öreg Sorkin bácsi, hogy hírcsinálás mellé betett iszonyúan oda nem illő SZERELMI SZÁLAKAT a sorozatba, amik egyrészt teljes mértékben megtörik az epizódok ívét, teljesen oda nem illőek, másrészt értékes időt vesznek el a valódi TARTALOMBÓL, harmadrészt pedig kurvára csöpögőssé teszi az egészet, ami pedig így már egy értékelhetetlen rózsaszín masszává alakult át. ÉS a legdurvább, hogy ezt már az első részben meglebegtette, mégis kitartottam az évad végéig, holott a részek alatt exponenciálisan növekedett a romantic-szál műsorideje, és bőven átlépte a tolerálható mennyiség határait nagyon hamar! Ezzel együtt természetesen az irritáló mellékszereplők is egyre több és több szerephez jutottak, ami hol érfelvágós, hol megcsalós, hol szerelmet vallós jelenetekbe torkollott, ami, mondom, kurvára nem kellett ebbe a sorozatba. De tényleg, miért kellett ez? Így több női néző ült a TV elé, és azok is megnézték a cuccot, akik amúgy leszarták volna? És biztos, hogy ezért megérte egy ekkora foshalmazzá tenni az egyébként ígéretesen induló, a Sorkin-formát alapvetően jól hozó sorozatot?
A kérdések természetesen csupán költőiek, és lehet, hogy sokmindenkit ezek a dolgok abszolút nem is zavartak. Lehet, hogy ennek a sorozatnak ezen a blogon nincs helye, még én is azt mondom, próbáljátok be nyugodtan, lehet, hogy tetszeni fog. De ha aztán tíz rész után a fejeteket veritek a falba, hogy mi volt ez a maszlag, amit le akartak nyomni a torkotokon, akkor jusson eszetekbe: én szóltam, veszélyes az anyag, és lehet, hogy a végén megfekszi a rózsaszín vattacukorhoz nem szokott gyomrocskátokat. Mert itt bizony mázsaszámra, fogják ezt belétek tömködni, és a végén más nem is a híradóstáb között érzitek magatokat, hanem a Rosalinda 374. részében...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése